Kültéri lámpa mozgásérzékelővel

A kerti világítás kezelése lehetőleg legyen egyszerű, ne tervezzünk sok kapcsolót a kültéri lámpáinkhoz. Minél több a kapcsoló, annál több fog – véletlenül, feledékenységünk miatt – felkapcsolva maradni. A ma kapható mozgásérzékelő berendezésekkel nagy mértékben automatizálhatjuk és nagyon kényelmessé tehetjük a kültéri lámpáink használatát. Célszerű a kertben, udvaron megvilágítandó részterületeket kijelölni, ezeket egy vagy több érzékelővel lefedni és csak az adott részterületen lévő lámpákat kapcsolni az egyes érzékelők segítségével.
A tervezéskor figyelembe kell venni a mozgásérzékelők látószögét a megfelelő lefedettséghez.
Kültéri lámpa mozgásérzékelővel való felszerelése ma már nagyon elterjedt technika. Egyes gyártók már eleve mozgásérzékelővel együtt hozzák forgalomba a kültéri lámpáikat. A mozgásérzékelő nagy fokú kényelmet és praktikusságot ad hozzá a kültéri lámpák használatához és még a villamos energiával való takarékossági törekvéseinket is segítik, hiszen nem engedik, hogy egy-egy felkapcsolva felejtett lámpa sokáig világítson feleslegesen, csakis akkor, amikor arra szükség van.
A megfelelő működéshez persze szükséges a mozgásérzékelő megfelelő beállítása is. A mozgásérzékelő két fő tulajdonsága forgatható kis szabályzókkal akár szakember nélkül is beállítható. A felszerelésnél a látószög lehető legjobb kihasználását figyelembe kell venni. A pozíció kis mértékben felszerelés után is állítható. Az egyik szabályzóval ezután beállítható a fényérzékenység, hogy milyen szürkületi állapotnál kapcsoljon be a lámpa, a másik szabályzóval pedig beállítható, hogy az utolsó mozgástól számítva mennyi idő múlva kapcsoljon ki.
Fontos szempont a mozgásérzékelő kiválasztásánál, hogy időjárás álló legyen. A legtöbb típus esetén a gyártól -20C -tól +40C -ig garantálják a megfelelő működést. Amennyiben nem védett helyre szereljük, feltétlenül válasszunk megfelelő szigeteléssel ellátott vízálló kivetelű kapcsolót.
Sajnos a nagy barkácsáruházak polcain a piacot az utóbbi években elárasztották az olcsó, ám gyengébb minőségű termékek. Ezek jellemzően épp az időjárásállóság terén a leggyengébbek, így gyakori, hogy egy-két év használat után tönkremennek és cserére szorulnak. Amennyiben lehetősége van rá, válasszon inkább kissé drágább, de jobb minőségű típusokat, hogy ne kelljen később újra és újra megvennie. A jó minőségű mozgásérzékelők gyakorlatilag 10-20 évig képesek működni különösebb probléma nélkül. Jó ötlet, ha neves lámpagyártók mozgásérzékelővel ellátott termékeit keresi, ez esetben is biztosított, hogy a mozgásérzékelővel nem lesz sok problémája.
Lámpa webáruház – új alapokon
Szeretném azonban, ha az új online lámpabolt egy picit más lenne, mint az eddigi és más mint a Neten jelenleg fellelhető lámpa webáruházak. Olyan webáruházat tervezek – és remélem, sikerül is megvalósítani – ami szinte kézenfogja a látogatót és kezdettől végigvezeti a lámpababoltban az igények felmérésétől a lámpa kiválasztásáig és megvásárlásáig.
Szeretném, ha az új online lámpaboltban egy lámpa vásárlás a lehető legjobban hasonlítana ahhoz az élményhez, hasonló szolgáltatásokat nyújtva, mint amilyet az a lámpa szaküzlet nyújt Siófok központjában, amelyet én vezetek már sok-sok éve.
Egy lámpa webáruház manapság nagyszerű lehetőség arra, hogy használatával egy kereskedő országos szintűre bővítse az ügyfelei körét, de tapasztalatom szerint a vásárlók nem kapják meg azt a segítséget és figyelmet általa, amit egy személyes találkozás kapcsán megkapnának. Ez persze természetes, az internettől senki nem vár el személyességet gondolhatnák. Az én meggyőződésem az, hogy ez nem teljesen így van. Mindenki vágyik arra, hogy IGAZI vásárlóként, fontos ügyfélként kezeljék, csak legfeljebb a jelenlegi online lámpa áruházak nem adják meg ezt az élményt, így hát elfogadjuk, hogy az nem létezik.
A legtöbb lámpa webáruház ma pontosan úgy néz ki, mint egy száraz számítógépes adatbázis. A vásárlók találnak böngészhető kategóriákat, hol jobb, hol rosszabb képeket a lámpákról, ár információkat, szokványos -x% akciós ajánlatokat IGAZI ajánlatok helyett! Alig találnak azonban szöveges leírásokat, segítséget a kiválasztáshoz, megerősítést a választásban. Senki nem kérdezi, hogy hová, milyen célra szeretnének lámpát vásárolni, senki nem kérdezi, hogy mennyit szánnak erre? A vásárló egy száraz katalógust lát, amelyből – ha véletlenül talál – olyan lámpát, ami megtetszik neki, egye fene, megvásárolhatja.
Nos, én azt gondolom, nem kell ennek feltétlenül így lennie, ezért az én célom egy olyan lámpa webáruház létrehozása itt, ahol a vásárlás kellemes és nem csak egy gyorsan letudnivaló feladat egy unalmas (virtuális) környezetben.
Lámpabúra. A világítás második legfontosabb hozzávalója…
Biztosan talákozott már Ön is lakásokban – főleg újonnan épült, újonnan birtokba vett lakásoknál – a mennyezetről a villanyszerelő által beszerelt vezetékeken lógó villanykörte látványával. Talán a saját lakásában is így volt ez költözés után egy jó darabig.Miért van ez így? Ilyen igénytelenek lennénk arra, hogy mivel világítunk? Nem, épp ellenkezőleg: a tökéletes lámpa illetve a tökéletes lámpabúra megtalálása sokunk számára annyira fontos, hogy kezdetben akár jó hosszú ideig is képesek vagyunk lemondani róla és elviselni a hiányát. Mert arra számítunk, hogy ha nem is azonnal, de előbb-utóbb biztosan megtaláljuk az odaillő darabot.A lámpaburák különféle anyagokból készülnek, ezek közül a legnépszerűbb természetesen az üveg. Manapság gyönyörű üveg lámpabúra kollekciókat találhatunk szinte minden lámpa szaküzletben. Úgy tűnik, ismét divatba jönnek a gyönyörű tiffany üveg lámpabúrák, amelyek egy külön kategória, művészet, ennek megfelelően leginkább műkedvelők illetve az antik lámpabúra rajongók vásárolják. A tiffany üveg hátránya, hogy csak akkor mutatja meg a szépségét, amikor a lámpa fel van kapcsolva, egyébként könnyen beleolvad a környezetébe. Gondosan válasszuk meg a lámpa helyét és a lámpabúrát, ha ilyet szeretnénk otthonra – ugyanis nem mindenhol mutat jól.
Lakásunk, irodánk világításának tervezésekor vegyük figyelembe azt is, hogy alapvetően csak az alábbi lámpatípusok esetén cseréhető külön a lámpabúra:
- egy vezetékes függeszték, csillár,
- mennyezeti lámpa,
- falilámpa, falikar
- egyes asztalilámpák,
- olvasólámpa.
Vásárlás előtt mindenképp érdemes erről tájékozódni, hiszen a lámpabúra cseréjével időnként nagyszerűen felfrissíthetjük környezetünket, teljesen más hangulatokat kialakítva. Szóval, hasznos, ha cserélhető lámpabúrával rendelkező lámpákat szerzünk be.
A lámpaburák cseréjére azonban nem csak akkor lehet szükség, ha változtatni akarunk egy-egy helyiség képén. Előfordulhat, hogy a lámpabúra sérülése miatt kényszerülünk cserére, hisz főleg az üveg lámpabúráknál előfordul, hogy eltörnek, elrepednek és emiatt szeretnénk cserélni. A lámpabúra pótlás gyakran nagyobb kihívás, mint kezdetben megtalálni a megfelelőt. Sajnos a lámpagyártók közül csak kevesen fordítanak figyelmet arra, hogy az általuk gyártott lámpákhoz külön rendelhető lámpabúrákat is forgalomba bocsássanak. Ez is, illetve ennek hiánya is fontos szempont lehet a lámpa kiválasztásánál, amiről tájékozódni kell a vásárlás előtt.
Kültéri lámpa megoldások
A kültéri lámpa is számos funkcióban, sokféleképpen használható. Elsődleges és fő funkciója természetesen, hogy sötétedés után a kert illetve az épület körüli terület fontos részeit (pl. közlekedési utak, járdák) megvilágítsa. Másodlagos funkciója a díszítés, a kellemes, hangulatos kültéri világítás megteremtése. Nézzük milyen kültéri lámpatestek segítenek elérni a kívánt hatást a kertünkben.
Kültéri falikar
Gyakorlatilag ezek oldalfali lámpák, melyek általában az épület külső falára kerülnek és akár külső díszelemül illetve praktikusan közlekedő útvonal megvilágáítására is alkalmazható amennyiben a kerti út az épület közelében van.
Kültéri állólámpa
Az állólámpákat tipikusan akkor használjuk, ha a közlekedő útvonalak távolabb esnek az épülettől vagy nincs a közelükben olyan függőleges felület, ahova lámpát tudnánk szerelni. Az állólámpák az utak mellé állítva kiváló, hangulatos kültéri világítást nyújtanak. Telepítésük gondos és szakszerű előkészítést igényel, amit mindenképpen érdemes szakemberre bízni, hiszen az áramellátáshoz szükséges kábelek elvezetése a lámpáig a földben szakszerű kivitelezést kíván a beázás és az áramütéses balesetek megelőzése érdekében. A kültéri állólámpa egy speciális változata a kandeláber, amely egy-egy nagyobb terület megvilágítására szolgál illetve ha a fényforrást magasabbra szeretnénk helyezni.
Kültéri lámpák a webáruházból
Kültéri süllyesztett lámpatestek
A kültéri állólámpák helyett és/vagy mellett szintén közlekedési utak, járdák, lépcsők megvilágítására alkalmazhatók a süllyesztett lámpatestek, amiket általában közvetlenül az utak vagy lépcsők síkjába, útszegélybe vagy a lépcső melletti falba építenek be oly módon, hogy halvány szórt fényével megvilágítja a közlekedésre használt járda, út vagy lépcső felületét biztonságosabbá téve ezzel a sötétedés utáni közlekedést..
Kültéri mennyezeti lámpák, kültéri függesztékek
A kültéri mennyezeti lámpák jellemzően bejárati ajtók közvetlen előterében helyezkednek el jól megvilágítva a bejáratot és a közvetlen környezetét. A megfelelő bejárati kültéri megvilágítás megkönnyíti például az ajtó zárak nyitását kései hazatéréskor, kellő fényt biztosít a vendégek fogadásához és mindenképp barátságos, hívogató hatást kelt. Ezek a kültéri lámpák vannak a legkevésbé kitéve az időjárási viszonyoknak; általában nem éri közvetlen napfény és eső, de a levegő páratartalma és a hőmérséklet változása ugyanúgy hatással van rá, tehát megfelelő nedvesség elleni szigeteléssel mindenképp rendelkeznie kell. Ma már a kültéri mennyezeti lámpák választéka is óriási és a legegyszerűbb darabtól a díszes függesztékekig lehet válogatni a repertoárból.
Kattintson és nézze meg különleges kültéri lámpa választékunkat. Ha megtetszik valamelyik lámpa, ugyanitt meg is vásárolhatja.

Mennyezeti lámpák
A mennyezeti lámpák azok, amiket elsődlegesen általános világítási célokra használunk szinte minden helyiségben, ahova világítás szerelhető. Elsődleges céljuk, hogy mint fő fényforrás, kellő fényerővel világítsák meg a belső teret. Másodlagos funkciójuk a beltér díszítése, a mennyezeti rész felöltöztetése. Természetesen a lámpagyártók mennyezeti lámpákkal is bőségesen elárasztják a piacot és nem véletlenül, hiszen ezek a legnépszerűbb, leggyakrabban vásárolt termékek közé tartoznak. A díszítő, hangulatteremtő funkcióból fakadó vásárlói igények maximális kiszolgálása miatt szinte végtelen sok változatban készülnek.
Hagyományos, kerek formájú mennyezeti lámpák
Ezek a lámpák egy közvetlenül a mennyezetre rögzíthető, lapos fém testből és egy általában üvegből készült lámpabúrából állnak. A lámpabúra határozza meg a lámpa alkalmazhatóságát; a skála az egyszerű fehér homoküvegtől a színes, díszes kivitelű, akár művészi lámpabúráig terjed. Ennek a lámpának a jellemzője, hogy mindössze néhány centiméterre áll ki a mennyezet síkjából, tehát alulról rátekintve szinte észrevehetetlenül belesimul a felületbe.
Szögletes kivitelű mennyezeti lámpák
Az előzőhöz hasonló konstrukciójú lámpák, de a lámpabúra ezeknél nem kerek, hanem néha kicsit szokatlan hatást keltő négyzetes alakú. Olyan helyre javasolt, ahol ki szeretnénk hangsúlyozni az egyediséget, szeretnénk a megszokottól valami eltérőt mutatni, illetve jobban ki szeretnénk emelni magukat a mennyezeti lámpákat. A hagyományos kerek mennyezeti lámpától eltérően ez a fajta lámpa formája miatt nem tud észrevétlen maradni, nagyon is hangsúlyos, karakteres képet fest a helyiségről – főleg, ha nagyobb térbe kerül és több ilyen lámpa is díszíti a mennyezetet. A lámpabúra itt is üveg, rengeteg féle variációban.
Mennyezeti lámpák széles választékában böngészhet webáruházunkban
Függesztékek, csillárok
A függesztékek olyan csillárok, lámpák, amelyeknek világítótestjei nem a mennyezet síkjához közel, hanem attól valamilyen távolságra vannak elhelyezve és egy függeszték (amely lehet maga az elektromos kábel is vagy egy merev rúd) segítségével vannak a mennyezethez rögzítve.
Alapvetően minden mennyezeti lámpa esetén – így a függesztett lámpáknál is – a lámpabúra az, amely meghatározza, hogy a lámpa milyen hatást kelt majd abban a helyiségben, ahova szánjuk.
Léteznek speciális célú függesztékek, például étkező asztal fölé vagy konyhapult megvilágításra használt függesztékek. A legnépszerűbbek természetesen a csillárok, amelyek valóban szinte végtelen variációban állnak ma már rendelkezésre. Ezek között is van sokágú több világítótesttel és vannak egyszerűbbek egy vagy csak néhány világítótesttel.
A függesztékek egy speciális fajtája a fordított függeszték, amikor a fényforrás nem lefelé világít, hanem a lámpabúra kialakítása miatt a fény felfelé áramlik, majd a lenti rész a mennyezetről visszaverődő, szórt fényt kapja meg. Bizonyos esetekben és bizonyos helyiségekben nagyon kellemes és hangulatos fényhatásokat lehet elérni egy ilyen mennyezeti lámpa alkalmazásával.
Mennyezeti spotlámpák
Ha olvasta a spotlámpák bemutatására szánt írásunkat, akkor már tudja, hogy ezeket a némileg speciális lámpákat is előszeretettel alkalmazzák manapság mennyezeti világításként. Olyan helyiségekben ajánlott a használatuk, amelyek viszonylag magas beltérrel rendlekeznek, mivel a spotlámpák fénye rövid távra fókuszált, szükség van egy megfelelő távolságra ahhoz, hogy egy mennyezeti lámpától elvárt, szórt fényhatás érvényesülni tudjon. Minden esetre ez is egy lehetőség és bizonyos belső terekhez ez a fajta megvilágítás tökéletesen illik.
A mennyezeti lámpák fényforrása gyanánt az összes ma alkalmazható technikai megoldás előfordul. Találhatunk hagyományos, normál izzóval szerelt lámpákat, halogén izzóval szerelt lámpákat, takarékos fénycsövekkel ellátott lámpákat és LEDes lámpákat is.
Azt tapasztaljuk, hogy a mennyezeti világítás kiválasztása okozza talán a legnagyobb fejfájást ügyfeleinknek – talán az óriási választék miatt, talán mert mindenki érzi, hogy a mennyezeti lámpák kiválasztása kulcsfontosságú egy helyiség karakterének, hangulatának kialakításakor. Nem utolsó sorban, persze a lámpának tudnia kell a kívánt fényerőt is szolgáltatni ahhoz, hogy újdonsült tulajdonosa maximálisan elégedett lehessen.
Ismét csak arra bíztatom, hogy vegye igénybe több éves szakmai tapasztalatunkra alapuló tanácsadási szolgáltatásunkat lakása, üzlete vagy akár nagyobb volumenű helyiségei világításának megtervezéséhez, kialakításához. Biztos vagyok benne, hogy fogunk tudni segíteni és közösen olyan megoldást, olyan lámpákat találunk Önnek, amelyekkel hosszú ideig elégedett lehet. Keressen minket bátran!
Mennyezeti lámpák széles választéka webáruházunkban

Spotlámpák
Egy spotlámpa tulajdonképpen egy minireflektornak tekinthető, hiszen gyakorlatilag ugyanazt csinálja, a fényt koncentrálja egy viszonylag szük területre, csak mindezt jóval kisebb teljesítmény mellett. Kellő számú világítótestet használva akár mennyezeti világításként is alkalmazhatók kiváltva a normál világítótesteket, sőt sok esetben ezen felül még dekorációs célokat is szolgálnak.
A legelterjedtebb típusok normál izzóval rendelkeznek és általános világítási célokat szolgálnak, mennyezeti vagy fali világításként. Egy speciálisabb típusuk már halogén izzóval rendelkezik és a legújabb LED technológiának köszönhetően, a ledes lámpák térhódításával és fejlődésével ma már nem ritkaság az olyan spotlámpa is, amiben LED a fényforrás.
A spotlámpák beépítése gyakran nem egyszerű feladat, hiszen például egy mennyezeti díszelembe vagy bútorba történő beépítése gondos tervezést és beszerelést igényel, ezért a spot lámpa szerelése legyen szakember feladata! A spotlámpák esetén azt is figyelembe kell venni, amikor megtervezzük a helyét, hogy ne irányuljon a fénye könnyen gyulladó, könnyen égő anyagra, hiszen a koncentrált fényerősség miatt a spotlámpa izzója által termelt hőmennyiség is egy helyre koncentrálódik; emiatt könnyen megtörténhet a gyulladás. Természetesen ez a kockázat a LED fényforrással ellátott spotlámpák esetén nem áll fenn.
A spot lámpa ára nagyban függ attól, hogy milyen célra szeretnénk. Fali világításhoz, egy lámpatesttel szerelve, kiviteltől függően 3-6 ezer forintig terjed az áruk. Léteznek mennyezeti világításként alkalmazható spot lámpatestek is, amelyek több fényforrást is tartalmaznak, ezek ára már 10 és 20 ezer forint között kezdődik és akár ennek többszöröse is lehet még a lámpatestek számától és a kivitelezés minőségétől függően.
A kisfeszültségű (12V) sínes rendszerű, halogén spotlámpákból összeállított térvilágításhoz egy-egy lámpasor ára meglehetősen borsos, de cserébe egy szép és rendkívül mutatós megoldást kapunk alacsony fogyasztással, nagy fényerővel, meleg színű fénnyel. Egy ilyen világítás rendkívül jó komfortérzetet biztosít lágy fényével valamint azzal, hogy be- és kikapcsoláskor a fényerő fokozatosan, lágyan változik, így a szemnek is kellemesebb, mely könnyebben alkalmazkodik a lassú, fokozatos fényerősség változáshoz.
Válasszon spotlámpa kínálatunkból!
Normál izzós, halogén izzós és sínes rendszerű spotlámpák

A spotlámpák használata tehát nagyon sokféle igényre ajánlható megoldás. Rendkívül széles választékban kaphatók, tehát bőséggel van választási lehetőségünk; előbb-utóbb biztosan megtaláljuk a megfelelő darabokat, amelyek tökéletesen illenek abba a helyiségbe, ahova szánjuk.
Ne felejtsék, hogy a spotlámpák alkalmazása bizonyos esetekben (különösen a beépíthető illetve a sínrendszerű megoldásoknál) megköveteli a szakember általi tervezést és beszerelést. Szaküzletünkben természetesen ebben is, mint minden lámpával, világítással kapcsolatos kérdésben rendelkezésére állunk. Keressen minket bizalommal!
Gyereklámpa
Sokszor visszatérünk arra, hogy a megfelelően kiválasztott világítás milyen nagy fontossággal bír a lakás bármely helyiségében. Nem kivétel ez alól a gyerekszoba sem. Oda kizárólag csak gyereklámpa való! A játékos színvilágú, gyakran mesefigurákkal díszített falak, a vidám mintázatú függönyök, a szép bababútorok közé bizony balgaság volna egy nem odaillő, hétköznapi vagy éppen semmitmondó stílusú világító alkalmatosságokat választani.
A gyereklámpák választéka ma már rendkívül nagy, mindenki találhat lurkóinak egy, a saját gyerekszobába illő darabot az üzletekben. Legyen az akár mennyezeti lámpa, fali lámpa vagy kiságy fölé, íróasztalra, esetleg éjjeli szekrényre tervezett lámpa, mindegyik esetében valami különleges és szép forma és/vagy lámpabúra adja meg ezeknek a praktikus tárgyaknak a karakterét.
A kicsik gyakorta félnek éjszakánként a sötétben, ezért találták fel tipikus gyerekszobai alkalmazásra a kis fogyasztású, kis fényerősséggel világító, de szintúgy vidám burkolattal, mintákkal ellátott éjjeli fény néven közismert lámpácskákat. Az ilyen éjjeli fények rendkívül halványan derengő fénye még nem annyira erős, hogy zavarná a gyerekeket az elalvásban, ugyanakkor biztonságérzetet ad azzal, hogy megszünteti a teljes sötétséget a szobában. Fontos, hogy nagyon kis fogyasztásúak legyenek, hiszen egész éjszaka hosszú órákon keresztül világítanak, tehát jó, ha egy kicsit takarékosak a villanyszámlával is.
Egy gyerek lámpa tervezésekor a lámpagyártók természetesen fokozott figyelmet fordítanak a biztonságra. Gyerek lámpabúra csak elvétve készül üvegből vagy textilből, szinte kizárólagos a lágy műanyagok használata erre a célra. A műanyagon kívül fából készülnek még gyönyörű gyereklámpák, ezek általában egy-egy kézműves műhely termékeiként kerülnek forgalomba viszonylag kis darabszámban. Elvétve használnak még fémeket is, de ez már egyre ritkább.
Az igazán biztonságos gyereklámpa kis feszültségen működik, megelőzve a áramütéses baleseteket, hiszen a csemeték előszeretettel nyúlkálnak bele a lámpákba, kíváncsian “szerelik szét”, hogy vajon ki lakik benne? Az igazán figyelmes tervezők nem csak kis feszültséget használnak a működtetéshez, hanem egy nem könnyen eltávolítható műanyag rács segítségével megoldják azt is, hogy a gyerkőc ne tudjon benyúlni a lámpabúra alá. Természetesen mindez a fali-, az olvasó-, és az asztali lámpák esetében elsődleges szempont. A mennyezetre azért ritkábban másznak fel a gyerek, hogy belenyúljanak a lámpába.
A gyerekszobákba szánt lámpák minőségére is európai szabványok vigyáznak és a gyártóknak kötelességük ezeket teljesíteni, különben nem hozhatják forgalomba a terméküket. Mint minden elektromos berendezés, a gyereklámpa is egy minőségi- és egy áramvédelmi bevizsgálás után kerülhet csak forgalomba.
Lámpa áruházunkban magunk is kitüntetett figyelemet a gyermekes családok igényeire.
Térjen be hozzánk és válasszon gyereklámpa kínálatunkból!
( Ha bizonytalan benne, hogy melyik terméket válassza, szívesen adunk tanácsot a választáshoz. Nagy segítség, ha hoz magával egy képet a gyerekszobáról).

Ledes lámpa
A ledes lámpa a kétezres évek egyik nagy technikai újdonsága. Fejlesztésének célja, hogy a hagyományos lámpák wolframszálas izzója, a halogén izzók, sőt az energiatakarékos fénycsövek kiváltásához egy korszerű az energiatakarékosság egyre erősödő kényszerének is eleget tevő fényforrás bevezetése a mindennapi használatba.
A LED mozaikszó egyébként a light emitting diode angol kifejezés rövidítéseként terjedt el és egy olyan kis elektronikai eszközt jelent, amely a rajta átfolyó áram hatására fényt bocsát ki magából.
Az áramerősség nem kell, hogy feltétlenül nagy legyen, emiatt lettek ezek az eszközök mai világunk legkevesebb energiát fogyasztó világító eszközei. Eleinte csak elektronikai termékekben használták a LED-eket jelzőfény céljára, majd ahogy a gyártástechnológia fejlődött, egyre nagyobb és egyre jobb fénykibocsájtó képességű termékeket tudtak előállítani. Alkalmazni kezdték az autóiparban a járművek világítótesteiben és a sikereken felbuzdulva útjára indult a LED térhódítása a világítástechnikai piacon is.
Ami a LED illetve a ledes lámpa világítástechnikai karrierjét illeti, mindenképpen tudni kell, hogy bár energiatakarékosság tekintetében könnyedén maga mögé utasítja a hagyományos izzókat, a halogén izzókat, de még az energiatakarékos fénycsöveket is, nem igazán sikerült jól megoldani, hogy ezek a lámpák a korábbi izzókhoz hasonló fényerőt illetve színárnyalatot produkáljanak.
A technológia azonban nem áll meg, a fejlődés folyamatos és már kezdenek megmutatkozni az eredmények. Minden esély megvan rá, hogy a korábban használt izzók néhány éven belül problémamentesen és megfizethető áron lesznek kiválthatók a ledes izzókkal és akkor indul majd igazán a ledes lámpák fénykora.
Már napjainkban is óriási a választék a ledes izzók között. Energiafogyasztásuk jellemzően 1-3W közötti (a hagyományos izzóké 25-40-60-75-100W jellemzően), fényerejük pedig 10-30lux illetve 100-300lux közötti attól függően, hogy mennyire koncentrált vagy ellenkezőleg: szórt fényű ledes fényforrásról beszélünk (lux=megvilágítás mértéke, az értékek a forrástól 1m távolságban mért értékek). Egy hagyományos izzóval ugyanezek az értékek 30-100lux illetve 300lux.
Természetesen nem célom, hogy bárkit is lebeszéljek a ledes lámpa alkalmazásáról, de tisztában kell lenni azzal, hogy vannak még hiányosságok ebben a technológiában, ami miatt a ledes világítás tervezésekor alaposabban kell eljárni. Léteznek bevált trükkök és módszerek arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzunk egy ledes világításból. Igyekszünk ezek közül közreadni majd néhány tanácsot itt az oldalon és bemutatjuk ledes termékeinket is.
Tekintse meg LEDes lámpa választékunkat és keresse szaktanácsadóinkat webáruházban
Falikar
A falikar olyan lámpatest, amelyet, függőleges falra szerelnek és általában szignifikáns dísze az adott falszakasznak – hacsak nem az a cél, hogy diszkrét maradjon, szinte belesímulva a fal síkjába. De ez utóbbi alkalmazás a ritkább eset.
A falikar leggyakrabban épületek külső falára kerül fel, de természetesen nagyobb belső tereknél ugyanúgy alkalmazható. A falikar két fontos funkciót tölt be:
-
dísz (design),
-
világítás (funkcionalitás).
Egy falikar úgyszólván felöltözteti, díszíti az épület külső részét, vagy a belső terét, hasonlóan, mint az embereknél az ékszerek. Egy jól megválasztott, az épület illetve a belső tér karakteréhez illő falikar nagyon sokat tehet hozzá az épület külső megjelenéséhez, az összhatáshoz.
Az épület külső részére szerelt falikarok esetén nem elegendő, ha csak szépek. Az időjárás viszontagságainak kitett lámpatestből csakis a kiváló minőségűeket szereljük fel. A silány minőségű, olcsóbb darabok anyaga hosszú távon nem ellenálló az időjárással szemben. A nyári tűző napfény, a téli extrém fagy, az eső, a párás levegő és ezek váltakozása nagy igénybevételnek teszi ki a lámpatesteket. Az olcsó anyagból készült kültéri falikarok egy (nem is olyan hosszú) idő után elvesztik szépségüket, anyaguk megromlik, elszíneződik, a szigetelés idő előtt felmondja a szolgálatot így előbb-utóbb a kukában végzik.
Ha hosszú távra tervezünk, és hajlandóak vagyunk kezdetben egy kicsit többet fizetni, akkor ezekkel a problémákkal nem fogunk szembesülni később. Mi mindenképp a jó minőségű termékeket ajánljuk és Önnek is ezt tanácsoljuk, hogy válasszon inkább a jó minőségű, időjárás álló alumínium vagy bronz anyagból készült falikarok közül a hosszú élettartam érdekében. Közvetlenül esőnek kitett lámpatestnél gondosan ellenőrizze le, hogy a lámpa szigetelése is megfelelő minőségű-e? A jobb minőség nyilvánvalóan magasabb árral párosul. A minőségi kültéri falikar az olcsó kategória árainál öt-, hatszoros áron kapható, de a tapasztalatok szerint megéri a többletet kifizetni, hacsak nem szeretné két-három évente – kényszerűségből lecserélni a teljes kültéri lámpakollekciót.
Vásároljon falikar lámpákat a webáruházban
Természetesen a kültéri világítás megtervezésénél nem csak a lámpa anyagára kell figyelmet fordítani, hiszen a kültéri falikarok fontos és praktikus funkciókat látnak el. Nézzük, mik ezek?
-
Épület melletti közlekedő utak megvilágítása
-
Épület bejárata és környezetének megvilágítása
-
Lépcsők, le- és feljárók megvilágítása
Gyakori és hasznos dolog a kültéri falikarokat automata fény- és mozgás érzékelős kapcsolókkal szerelni, amelyek a szürkület beállta után mozgás érzékelése esetén automatikusan bekapcsolnak, majd a mozgás elmúltával egy bizonyos idő eltelte után kikapcsolnak. Ez kényelmes megoldás, amellett energia takarékos is, hiszen véd feledékenység ellen. Bosszantó, amikor reggel ébredünk rá, hogy egész éjszaka égve felejtettük a kinti lámpát. Ilyesmi bizony, a kapcsoló automatika nélkül szerelt külső fényeknél gyakran előfordulhat. Sok típusnál egyébként az automatikát már egybeépítik a lámpával megspórolva ezzel egy kis szerelési munkát Önnek.
Lámpaboltunkban a lámpák minden kategóriájában – így a falikaroknál is – a minőségi termékeket kínáljuk. Falikar választékunk között jobbára egyedi, formatervezett lámpákat kínálunk, néhányat mozgás érzékelővel szerelve.
A kültéri falikarok illetve a külső, kerti világítás fontos kellékei lehetnek még a kültéri állólámpák is, amelyek az épületektől távolabb lévő közlekedő utakat, járdákat világítják meg.
Kattintson és böngésszen falikar kínálatunkban a webáruházban

Csillárok, lámpák
A jól megtervezett és megválasztott csillárok, lámpák fényénél jobban halad a munka, biztonságosabbnak és kényelmesebbnek érezzük az otthonunk. A világítás a vendégek számára is sokat elárul otthonunk hangulatáról.
A jól megválasztott világítás azért szükséges, hogy támogassa, egy-egy adott helyiség karakterének, jellemvonásainak kialakítását és nem utolsósorban támogassa, legyen összhangban a helyiség funkciójával is. A csillárok, lámpák megfelelő megválasztása által csinálhatunk kis szobából tágasnak, levegősnek ható szobát, vagy éppen fordítva: csinálhatunk egy nagy helyiségből egy barátságos, hívogató teret.
A csillárok évtizedek óta a leginkább keresett és csodált világító alkalmatosságok; szobáink, helyiségeink meghatározó elemei, díszei. Régen egy-egy ház lakójának társadalmi pozícióját tükrözték a fogadótérben vagy a vacsoraasztal felett elhelyezve. Akkoriban egynél több csillárt nem is nagyon lehetett találni egy házban.
Nos, mára ez (is) nagyon megváltozott. Manapság akár a lakásunk (majdnem) minden helyisége felszerelhető csillárral. Akár egy szerényebb otthonról vagy csodás palotáról, modern vagy hagyományos, polgári házakról beszélünk a csillárok most már mindenhol ott vannak.
Ma is gyakorta építenek az emberek házakat a régi polgári otthonokra hasonlító hatalmas belmagassággal, hatalmas terekkel. Egy nagy nappali vagy egy átlagos alapterületű, de nagyon magas (2.5-3-3,5 méter belmagasságú) szoba szinte követeli, hogy egy mennyezetre függesztett szép tárgy kitöltse a hatalmas felső teret.
Az egyes csillárok mellé általában ugyanabból a családból származó lámpák is kaphatók, amiknek gondos elhelyezésével kiválóan kiterjeszthető a csillár hatása.
Jómagam és kollégáim évek óta világítástervezéssel, csillárok, lámpák értékesítésével foglalkozunk. Amennyiben Ön is csillárt, lámpát keres otthonába biztosak vagyunk abban, hogy tapasztalatainkkal, tanácsainkkal tudunk segíteni Önnek az otthonához illő világítás megtervezésében és megvalósításában.
Válassza ki az Önnek tetsző klasszikus vagy modern csillárokat, lámpákat webshopunkban, kérjen tanácsot és később ugyanitt kényelmesen meg is vásárolhatja.


